|
Kiadónk elsősorban a "Pénz, gazdaság, üzlet" témakörbe sorolható könyvek kiadásával foglalkozik.
Ezen belül kiemelt terület a tőzsde és a befektetések világa: már három-három átdolgozott kiadásban jelentettük meg
Fellegi Tamás Bárki lehet tőzsdés és Jaksity György A pénz természete (illetve rövidített változatban
A pénz könnyelmű természete) című művét. A tőzsdei kínálatunkból nem hiányoznak a külföldi piacokon évek óta
bestsellernek számító olyan könyvek sem, mint például a Brókerpóker vagy a Wall Street dzsungelében.
Hét éve indítottuk el Üzleti Szakkönyvtár című sorozatunkat, melynek célja közérthető, tartalmilag és formailag
igényes szakkönyvek megjelentetése, releváns, korszerű gazdasági szakismeretek eljuttatása vállalati szakemberek,
a gazdasági felsőoktatásban tanulók és oktatók, vagy egyszerűen csak az üzleti élet, a gazdasági döntések,
a pénzügyi világ iránt érdeklődőknek.
A "business" témakörbe tartozók mellett többek között borokkal kapcsolatos könyveket is kiadunk.
A Pincétől az asztalig - Magyar borokról, ételekről, kóstolásról című könyvünk egyike volt az első,
hazai borokat, borvidékeket bemutató köteteknek, s immár a második, bővített kiadását vehetik kézbe az olvasók.
A Borháború pedig Franciaországban elnyerte Az év tényfeltáró könyve-díjat.
Golubeff Lóránt
Alinea Kiadó
|