Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk. Rendben!
   

Irodalmi helyszínek 1. – Párizs

Alinea Klasszik
2014-09-19 11:18:00

Irodalmi helyszínek 1. – Párizs

Új sorozatunkban irodalmi művekben szereplő helyszíneket mutatunk be. Elsőként Párizsba invitáljuk az olvasót, Maupassant és Oscar Wilde műveit idézve, korabeli és mai képekkel. 

kA párizsi rue de Rochechouart egy régi képeslapon (A kép forrása: http://www.dailyneuvieme.com)
 

A Rue de Rochechouart Maupassant Az örökség című kisregényében

A Rochechouart utca Párizs kilencedik kerületében található. Guy de Maupassant Az örökség című kisregényben itt lakik Cachelin úr, minisztériumi tisztviselő, aki már nem számíthat kinevezésre vagy fizetésemelésre, mert köztudott, hogy gazdag örökség vár családjára. Azt már kevesebben tudják, hogy az örökség elnyerésének feltételei is vannak. A család Rochechouart utcai lakásában látja vendégül reménybeli vejüket, akit a gondosan megtervezett vacsorával és a különleges kilátással is szeretnének elbűvölni. 

A kép forrása: http://www.carfree.com/

„Cachelin a Rochechouart utca végén lakott, az ötödik emeleten, erkélyes kis lakásban, erkélyükről egész Párizst látták. Három szobájuk volt, az egyik a nővéréé, a másik a lányáé, a harmadik az övé; az ebédlőt fogadószobának is használták.
Egész héten a vacsora megrendezésén fáradozott. Hosszan megvitatták, mit tálaljanak és milyen sorrendben – polgári, de mégis finom vacsorát. Végül a következő ételsort állították össze: tojásos erőleves, vegyes, hideg előétel, apró tengeri rákok és fűszeres kolbász, homár, egy szép csirke cukorborsóval, libamájpástétom és saláta, fagylalt és édesség.
A libamájat a szomszéd hentesnél vették, a legfinomabbat kérték, három-ötvenbe került. Borért Cachelin a sarki borkereskedőhöz ment, aki a legjobb vörösből adott neki, maga is azt itta. Cachelin nem akart előkelőbb boltba menni, így okoskodott: „A kisebb üzletekben ritkábban vesznak finomabb bort, így aztán az sokáig áll a pincéjükben, és megnemesedik!”

(...) szinte költői érzések kavarták fel, ahogyan most a ragyogóan elterülő, hatalmas Párizst nézte, az éjszakai, a szórakozó, a gyönyörbe merülő Párizst. Mintha uralkodna a roppant városon, fölötte lebegve. Elképzelte, milyen boldogság lenne esténként ezen az erkélyen könyökölni egy asszony mellett – szeretnék egymást, ajkuk összeérne, összefonódnának, s alattuk elnyújtózna az óriás város, a sok-sok szerelem, minden közönséges kielégülés és hétköznapi vágy, s ők ott állnának, egészen közel a csillagokhoz.
Vannak esték, mikor a józanok is álmodoznak, mintha szárnyuk nőne.” 
(Guy de Maupassant: Az örökség. Alinea Kiadó, 2013.)

 
A Rue de Rochechouart napjainkban.  
   

A Café Anglais Maupassant Ékszerek című novellájában

A Café Anglais Párizs második kerületébe, a Boulevard des Italiens 13. szám alatt működött 1802-től. Sok irodalmi műben megjelenik, többek között Balzac (Goriot apó, Elveszett illúziók), Flaubert (Érzelmek iskolája), Henry James, Proust műveiben is. Stendhal és idősebb Alexandre Dumas is gyakori vendégei voltak. Az épület helyén 1913 óta egy szecessziós épület áll.  

A Café Anglais terasza 1910 körül (A kép forrása: http://lecture.cafeduweb.com)

Maupassant Ékszerek című novellájában Lantin úr felesége halála után meglepetésekkel – és nem várt örökséggel – szembesül, ezt követően vacsorázik a Café Anglais-ban. Így kezdődik a történet:

Amikor Lantin megismerkedett ezzel a lánnyal – társaságban történt, hivatali főnökének helyettesénél –, rögtön úgy beleszeretett, mintha hálóba gubancolódott volna. Vidéki adószedő lánya volt, apja évekkel azelőtt meghalt. Anyja ekkor Párizsba költözött vele, a kerületben megismerkedtek több polgári családdal, sűrűn látogatták egymást – azt remélték: a lány így hamarosan férjhez megy. Szegényen is becsülték őket, csöndesek voltak és kedvesek. Komoly fiatalemberek ábrándoznak ilyen lányról, akivel összekötnék életüket; a tisztességes nő mintaképe volt. Szerény szépségéből angyali tartózkodás varázsa áradt, ajkán alig látható örök mosoly élt, mintha csak belülről sugárzott volna. Mindenki dicsérte, áradoztak róla, ismerősei egyre ezt hajtogatták:
– Aki feleségül veszi, bizony jól jár vele! Különbet nem is találhatna!
Lantin akkor a belügyminisztérium segédhivatalában dolgozott, főtisztviselői jövedelme évi háromezer-ötszáz frank; megkérte a lányt, s az a felesége lett. Valószínűtlenül boldogan éltek. Az asszony olyan leleményes takarékossággal vezette háztartásukat, hogy szinte a gazdagság fényűzésével áltatták magukat. Figyelmes volt és gyengéd, hízelegve kedveskedett férjének; varázsa csak erősödött, és a férfi hat év után még jobban szerette, mint az első napokban.
Csak két apróság zavarta: az asszony imádta a színházat, és imádta a hamis ékszereket. 

„Kezet szorított régi hivatalnoktársaival, új terveiről beszélt velük, azután a Café Anglais-ba hajtatott, és vacsorát rendelt. A szomszéd asztalnál egy férfi ült, ezt igazi úrnak nézte, s mint a viszketést, nem tudta legyőzni a vágyat, hogyelhencegje: négyszázezer frankot örökölt.”
(Guy de Maupassant: Ékszerek. A novella megtalálható Az örökség című kötetben.)

 
A Café Anglais épülete 1910 környékén, nem sokkal lebontása előtt, illetve napjainkban. (Forrás: wikipedia.fr)
   

A Café de la Paix Oscar Wilde A szfinx, akinek nincs titka című elbeszélésében

A Café de la Paix Párizs egyik híres étterme és kávéháza 1862 óta, nem messze az Operaháztól, a place de l'Opéra és a bouleverd des Capucines kereszteződésében. Ismert művészvendégei közé tartozott többek között Zola, Maupassant, Hemingway, Proust és Oscar Wilde is.

Café de la Paix, Oscar Wilde, Paris, Párizs
A Café de la Paix (A kép forrása: http://lecture.cafeduweb.com)

Oscar Wilde A szfinx, akinek nincs titka című elbeszélésében a történetet elbeszélő főszereplő itt találkozik egy régen látott ismerősével: 

„Egy délután a Café de la Paix teraszán ültem, elnézve a párizsi élet ragyogását és züllöttségét, és vermutom mellett eltűnődve a gőg és a nyomor előttem elvonuló különös panorámáján, amikor egyszer csak hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Megfordultam és Lord Murchisont láttam magam előtt. Nem találkoztunk az egyetemi éveink óta, körülbelül tíz éve, megörültem tehát a viszontlátásnak és melegen kezet szorítottunk. Oxfordban nagyon jó barátok voltunk. Kimondhatatlanul szerettem őt, mert nagyon jóvágású, nagyon szellemes és nagyon becsületes volt. Azt mondogatuk róla, hogy a legjobb fickó volna, ha nem mondaná ki mindig az igazat, de azt hiszem, hogy voltaképpen még inkább csodáltuk őt őszinteségéért. Úgy láttam, hogy alaposan megváltozott. Nyugtalannak és zavartnak látszott, mintha valami nagy kétség bántaná. Tudtam, hogy a ma divatos szkepticizmusról szó sem lehet nála, mert Murchison megcsontosodott tory volt, s oly szilárdan hitt Mózes öt könyvében, mint a felsőházban. Arra következtettem tehát, hogy egy nő lehet a dologban, és megkérdeztem tőle, megnősült-e már.
– Nem értem eléggé a nőket – felelte.
– Kedves Geraldom – szóltam –, a nők szerelmet kívánnak, nem megértést.
– Nem tudok szeretni bizalom nélkül – válaszolt.

(Oscar Wilde: A szfinx, akinek nincs titka. Ez az elbeszélés is olvasható a Klasszik sorozat A boldog herceg című kötetében.)

A Café de la Paix 1900 körül és napjainkban.
(A képek forrása: http://paris1900.lartnouveau.com, http://www.pariswebtvquartier.fr/)

 

Tartalomhoz tartozó címkék: blog klasszik
Keresés az oldalon
Kiemelt termékek
2.450 Ft 1.960 Ft
3.450 Ft 2.760 Ft
4.950 Ft 4.455 Ft
2.950 Ft 2.360 Ft