Aukción Szilvási Lányok című regényének egy rendkívül ritka példánya
A Lányok című regény napilapokból összegyűjtött példánya és a a Szilvási Lajos első regényének, a Középiskolásoknak az első kiadása az antikvarium.hu aukciójának két érdekes tétele. Tovább>>> |
Kalapács alatt a Lányok eredeti kiadásaSzilvási Lajos két könyvritkaságára is lehet licitálni a napokban. Az egyik egy igazi kuriózum: a Lányok című regény eredeti, napilapban megjelent kiadása. A napilapokat nem szokták félretenni, így nem meglepő, hogy erről az 1956-ban megjelent a műről mindenki elfeledkezett. Legalábbis másfél évvel ezelőttig, amikor végre könyv formában is megjelent a regény. A korabeli olvasók egyike szerencsére gondosan félre tette a lapszámokat, majd egy könyvkötővel egybe is köttette. Ez a teljesen egyedi kötet kerül most kalapács alá az antikvarium.hu aukcióján. Nem is tudunk vitakozni az aukciós tétel leírásán, mely szerint „minden gyűjtő álma lehet ez a valószínűleg csak egyszer előforduló példány”. Minden bizonnyal mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki meg szeretné szerezni ezt a kötetet. Az aukció vásárnap estig tart, de pénteken már 15 ezer forinton áll, és eddig 32 licit érkezett. A tapasztalat az, hogy az utolsó órákban élénkül meg a licit, így izgalmas, mennyi lesz a leütési ár. Jól tartja magát a KözépiskolásokA népszerű író első regénye volt a Középiskolások. Az ötvenes évek papírhiánya miatt csak kis példányszámban nyomtatták az akkor még kezdő író könyvét. Ezért később nagyon nehezen lehetett hozzájutni, csak aukciókon került elő egy-egy drága példány. Néhány éve ez a könyv is újra megjelent az Alinea Kiadónál (bár jelenleg nem kapható, már az utánnyomás is elfogyott). Ekkor kérdés volt, hogy a gyűjtők hajlandóak-e sokat fizetni az első kiadásért, ha olcsóbban kapható az új. Úgy tűnik, hogy igen, mert a mostani aukción 10 000 forintnál tart a Középiskolások egy első kiadású példánya, amely nem is tökéletes, mert „a borító kissé kopottas, foltos, sarkai sérültek. A lapélek és néhány lap enyhén foltos”. Az internetes regisztráció után bárki licitálhat ezekre a könyvekre -- és persze több száz másikra is. A licitáláson gondolkodónak azonban figyelembe kell vennie, hogy előbbi árak még nem a végleges leütési árak, ezek még csak az aktuális legmagasabb licitek. Kérdéses, hogy emelkedik-e -- és még mennyit -- az ár vasárnap estig. Fontos az is, hogy a sikeres licitálónak a leütési áron felül 15 százalék jutalékot kell fizetnie, így biztos, hogy nem lehet olcsón hozzájutni ezekhez a ritkaságokhoz. Frissítés: A Lányok eredeti példánya végül 50 ezer forintért kelt el, 54 licit után. A Középiskolások első kiadásért pedig 15 ezer forintot adtak. (Plusz 15% árverési jutalék.) Újra megjelenik az Egymás szemébenSzilvási Lajos ez egyik legsikeresebb és legnagyobb példányszámban megjelent műve az Egymás szemében. A hetvenes és a nyolcvanas években százezresével nyomták. Az új évezredben 2009-ben jelent meg, amit egy utánnyomás követett, de már azt sem lehet kapni egy ideje. Jó hír, hogy április közepén újra megjelenik. Szilvási olvasói jobbára a középkorúak vagy az idősebbek körébül kerülnek ki, de az Egymás szemében éppen a kivétel. A könyv két tizenéves történetét írja le, azért nem meglepő, hogy a mai fiatalok számára ez a legérdekesebb az író életművéből. Több nagypapa és nagymama is azzal az üzenettel ajándékozta az unokájának, hogy: ezt olvastam, amikor annyi idős voltam, mint most te. Szilvási Lajos könyveit itt találja. |